hogy a sikeres emberi közösségek olyan pillérekre épülnek, mint az élet és az emberi természetre épülő szexuáletika abszolút védelme.
Mit csinálunk?
Az Axióma Központ egy keresztény agytröszt, amely célja, hogy a hit és értelem alapján állva kutatási, oktatási és médiatevékenységgel gyakoroljon hatást a társadalomra. Célunk az egyéni és társadalmi kiteljesedés, az emberi méltóság védelme, valamint a közjó előmozdítása.
Valljuk, hogy egy felelős társadalom érzékeny az emberek testi és lelki szükségletei iránt. Ennek a szemléletnek érvényesülnie kell a jogrendben, a kultúrában, valamint a vallási és civil közösségek tevékenységében egyaránt. Elősegítjük az egyéni és a társadalmi felelősségvállalást.
Meggyőződésünk, hogy a sikeres emberi közösségek olyan pillérekre épülnek, mint az élet, az emberi méltóság és az emberi természetnek megfelelő szexualitás abszolút védelme. A szeretet civilizációjáért dolgozunk, ahol nincs helye abortusznak és ahol a kiskorúakat megvédik a káros tartalmakkal szemben.
Olyan társadalomért dolgozunk, ahol:
Az életet védik
Az élethez való jog a fogantatástól a természetes halálig mindenkit megillet.
Az internet biztonságos
A pornográfia személyes és társadalmi kockázatai jól ismertek, ezért az elérését korlátozzák.
A kiskorúak szexuális fejlődése egészséges
A gyerekek szexuális fejlődésért elsősorban a szülők vállalnak felelősséget, a nem természetes szexuális viselkedésformák promotálását pedig visszaszorítják.
Meghívnál minket előadást tartani?
Keress minket a rendezveny@axioma.hu e-mail címen vagy vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlapon!
Kik vagyunk?
dr. Giró-Szász Áron
Elnök
Bakos Marcell
Főszerkesztő
Földi-Kovács Andrea
Igazgató
Pogrányi Lovas Miklós
Kutatási vezető
Frivaldszky Edit
Képzési referens
dr. Filemon Norbert
Senior kutató
Támogass minket!
Ha értékesnek tartod a munkánk, akkor itt támogathatsz minket:
Az Alapítvány az alapító okiratának megfelelően nonprofit módon működik. Tevékenységét adományokból tartja fenn, amelyeket az Alapító Okiratban foglalt célok megvalósítására fordít.